Az elmúlt hónapokban nem volt annyi időm a filmekre, mint szerettem volna, de azért láttam néhány említésre méltót, melyet szívesen ajánlanék az érdeklődőknek. A címre kattintva előjön az imdb adatlap, előzetesekkel.
Akira
1988, Japán. A világ innentől kezdve megváltozott. Egy klasszikus alapmű, amit eddig nem láttam, és ideje volt pótolni. Az új típusú anime olyan hatással volt az utána jövőkre, amely máig kitart, nézzük csak meg napjaink reklámjainak beállításait, a vágást, zenét, színhasználatot stb. A sztori a Harmadik Világháború utáni posztapokaliptikus jövőben játszódik, Neo-Tokioban, ahol nincs rend, nincsenek társadalmi értékek, normák, elfogyott a jövőbe vetett hit. A Legfelsőbb Tanácsot csak a hatalom megtartása érdekli, a Tudósokat az Energia kutatása, az embereket meg a túlélés. Kevés lélek maradt tisztán, a karakterek sem egyértelműen jók vagy rosszak, és a kapcsolataik sem egysíkúak. Ritka szépen kidolgozott alkotás, Holywood most vetette rá magát, jön majd a remake.
Cowboys and Aliens
Az idei nyár fiskális bukása, pedig nem rosszabb, mint a többi hollywoodi limonádé. És még a színészeket is kedvelem, Olivia "13" Wilde, Daniel "James Bond" Craig, Harrison "Indy" Ford, Sam "Moon" Rockwell és Paul "Little Miss Sunshine" Dano.
Drive
2011 egyik legjobb filmje, mindenképp érdemes megnézni. Kicsit lassú, magányos, hallgatag főhős, nagyon jó zene, nem túl bonyolult történet, jó kocsik. Az ilyen filmeket szeretem igazán. Nem blockbuster, nem is szerzői őrjöngés, hanem jól megcsinált független film. Csak így tovább. Bónusznak benne van Christina Hendricks, akit a Firefly és a Mad Men miatt imádunk.
Full Metal Jacket
1987, Stanley Kubrick. A Vietnámi Háború feldolgozhatatlanságának eredménye ez a film, amely az amerikai haditengerészet berkeibe vezet el bennünket, és a katonaság könyörtelen és ésszerűtlen gépezetét mutatja be. Szintén egy alapmű, régóta meg akartam nézni. Nagyon fontos film, főleg számunkra, akik már nem voltak katonák, "nekünk nem volt háborúnk". Erős társadalomkritikája árnyalja az amerikai képet.
Lost in Translation
Szintén hiánypótlás, Sofia Coppola Oscarja kivételesen egy megérdemelt díj volt. A film remek, a színészek és a rendezés kiemelkedő, a mozgóképre nem lehet panasz. A mondanivaló nehéz téma, nem lehet 3 mondatban leírni, ezért nagyon értékes ez a film. Idegennek lenni egy idegen kultúrában, emlékezni a motivációnkra, megtartani önmagunk értékeit, ilyesmiről van szó.
Melancholia
Erről azért is hosszabban fogok írni, hiába nehezen születik meg a mű. Must see.
Somewhere
A kiüresedés idén is népszerű téma, az előző 4 film is többé-kevésbé errő szól. Egy Hollywood-i sztár napjait követjük nyomon, ahogy nem tud mit kezdeni magával, a privát rúdtáncos lányok produkciója közben elalszik, ez mindent elárul a pénzről. Aztán megjön a 11 éves lánya, és megváltoznak a dolgok. A film elején a köröző fekete sportkocsi nagyon beszédes, de csak a film megtekintése után.
The Invention of Lying
Zseniális film 2009-ből, egyszerűen nem értem, miért maradt ki ez nekem teljesen. A tipikus romkom alapfelállás adott, de az igazmondás olyannyira működik, hogy nem lehet nem szeretni ezt a filmet. A forgatókönyvírókat irígylem, ezt a filmet jó szórakozás lehetett írni. Bónusznak tele van jobbnál jobb sorozatszínészekkel a film, menet közben hangosan rögöhtem egy-egy meglepetés szereplő felbukkanásán.
Y Tu Mama Tambien
A végére egy 2001-es mexikói filmet ajánlanék, ami már csak az évjárat miatt is fél siker (nem tudom ki figyelte még meg rajtam kívül, de 2001 hihetetlen jó év volt filmes tekintetben...). A film egy kicsit a Macskajajra emlékeztetett, a kendőzetlen mexikói feeling nagyon magával ragadó, akárcsak ott a balkán érzés. A történet két srácról szól, akik barátok, és a barátnőik közösen mentek Európába cserediáknak. Nő nélkül persze nincs élet, és egy adandó alkalommal ráhajtanak egy rokon menyasszonyára, aki az újdonsült férj félrelépése után már készséggel csatlakozik hőseinkhez, egy roadtripre. A nem létező tengerpart megkerül, a nyaralás több meglepetést tartogat, mint bármelyikük számított rá. A film mondanivalóját pont olyan nehéz megfogalmazni, mint Kusturica esetében, inább a megtett út számít, mint a bölcsesség a végén.
