Szeretek moziba jarni. Van benne valami megnyugtato - a nagy voros fotelbe suppedve biztonsagerzet fog el. Szeretem a kis termeket, kb 100 szek 10-12 sorba rendezve. Direkt beulok mindenki ele, termeszetesen kozepre, hogy senki ne zavarjon bele a kepbe. Meg a relative kis vaszon is hatalmasnak tunik, magaba szippant a semmi massal nem helyettesitheto kep es hang, elsotetulnek a lampak, elcsondesedik a kozonseg, es pereg a film. A film nekem szol, a szereplokkel en azonosulok, idealis esetben semmi nem szol kozbe, a filmelmeny tokeletes. Ez a masfel-ket ora onfeledt almodozas, kalandozas, izgulas barmit meger.
Tegnap este ez az elmeny az idei ev eddigi legjobb filmjevel parosult, ami annyira feltoltott, hogy meg kell osztanom mindenkivel. Igazan jo erzes volt ugy kelni reggel, hogy meg mindig a filmen gondolkozom, es nem hagy nyugodni az elmeny.
Ugy ultem be a filmre, hogy annyit tudtam csak rola, ez Emma Watson elso foszerepe a Harry Potter filmek ota. Azt kell mondjam, hogy amennyire nem szerettem az elso HP filmeket, annyira meglepo, hogy az utolso ketto egeszen elfogadhato lett. Nemreg neztem ujra oket, es feltunt, hogy Emma teljes mertekben felnott, raadasul az idegesitoen rossz gyerekszineszbol egesz jo felnott szinesz lett. Ezen megallapitasok utan erdeklodve ultem be a kis terem elejere.
Es 10 perc utan ereztem, hogy a sok-sok unalmas, kozonseges idei film utan kifogtam a fonyeremenyt, ez a film jo! A tortenet tinedzserekrol szol, Charlie kozepiskolaba megy, nincsenek baratai, es rendkivulien normalis srac. A film 1 tanevet olel fel, az elso szerelemrol, baratokrol, es csaladrol szol, semmi kulonleges vagy izgalmas nincs a tortenetben. Mindennek ellenere teljesen lenyugozo, magaval ragado, ahogy a nagyszeru rendezesnek koszonhetoen, es persze a rendkivul jo alakitasoknak hala az elbeszeles gordulekeny, nicsenek megakaszto jelenetek, az ember nem kezd el feszkelodni a tul vontatott reszeken, mert nincsenek. Charlie tortenete magaval ragad az elso pillanattol kezdve az utolsoig, vegig erdekel, mi tortenik a vasznon. A dialogok eletszeruek, es nagyon jol abrazoljak a kulonbozo jellemek kozotti eltereseket. Meg egy-ket idezetnek valo mondat is akad a szovegben, foleg az intellektualisabb jelenetekbol. A hatasosnak szant jelenetek tenyleg hatnak, az alagutban szolo David Bowie - Heroes szama mar sokakat megihletett.
Talan a szineszeket megegyszer kiemelnem, mert fiatal koruk ellenere lenyugozoen alakitjak szerepuket, minden rezdulesuk beszedes, a nezesek es a mimika tokeletesen mukodnek. Leginkabb a Drive jutott rola eszembe tavalyrol, akkor lattam hasonlo intenzitasu alakitast utoljara. A foszereplo trio pedig helyenkent Bernardo Bertolucci Almodozokjanak triojara emlekeztet, habar a vegkifejlet teljesen mas.
A fuggetlen filmek es az igenyes alkotasok kedveloinek mindenkepp ajanlom!
"Right now we are alive and in this moment I swear we are infinite."
